Szarka Tamás: Az éneklő Tokaji

 Pozsonyban történt az eset. A belváros legkellős közepén a Duna-part, a koronázó templom és a Koméniusz egyetem örökké dobogó háromszögében, ahol száz évekig magyarok, szlovákok és németek köszöngettek egymásnak, viharokban csak halkan, szélcsendben hangosabban, mint embereknél ez már szokás. 

Életem első lemezét egy ottani pici stúdióban játszottam föl, a stúdióval szemben egy kicsi, párasztalos – de jól látható – sarki ivónak, bárnak, kávézónak olyan bájos keveréke, amit csak Közép-Európában látni. Életünk első stúdióóráitól kábultan ide minden nap bementünk megfelelően fontosnak, fáradtnak és elhivatottnak érezvén magunk – egy pohár italra, nedűre, mert a hely neve bizony nem volt más, mint szép magyarsággal és méltósággal kiírva – Tokaj. Mátyusföldi falvakban akkortájt a szót is – tokaji aszú  alig lehetett hallani, mint ahogy ritkán mondták hogy mennyország, igazság vagy hogy vérarany. Ezeket a dolgokat nem igen emlegettük. Elég volt a tudat is, hogy valószinűleg valahol létezhetnek. És most feltűnik előttünk itt Pozsonyban, érezni az illatát, s már-már  megérintheÉs azzal az izgalommal, hogy Bratyiszlavában 1987-ben még ki lehet ilyet egyáltalán írni, megtörtént – lehúnyt szemmel csókolóztam vele, s évődve meg is haraptam a bortündért, aki ettől élő arannyá változott, csak hogy még jobban belébolonduljak.

Igen, itt lehetett az egész városban finom talpas poharakban, palackból kimérve tokaji aszút kapni  ott a megsavanyodott szocializmusban – 21 évesen – karvastagságú vassorompók közé szorulva – nekünk mégis kerek volt ez a kicsi világ. 

Aztán elzúgott egy nálunk „bársonyosnak” nevezett forradalom   bár a bársonyt azóta majomhordák rabolták visítva, s alommá tépték a kutyák. 

Majd éveken át végigtjátszottuk Szlovákiát, találkozva közben egy-két olyan műanyagkannás úgynevezett borral, melyek egy hét őrületes, nem alvásos, túlfűtött, önkívületbe muzsikálás után, huszonévesen sem fogytak el, pedig alkoholról lévén szó ez majdnem a lehetetlennel volt határos. 

S aztán megint arra vetődtem, oda, arra a Pozsonybelvárosi sarokra és eszembe ötlött – annyi fájdalmas csókot és büszke sebet begyűjtvén- megérdemlem A NEDŰT, ami sebet és csókot úgy összebékít, mint harcoló szerelmeseket az ima.

Felnéztem, és a villám belémszaladt –a jólismert ajtó fölött a Tokaj feliratról levágták a T betűt –s a J betűt Y-ra cserélték. Így lett végül a Tokajból, OKAY -azaz oké,egyetlen kurta szóba sűrítve ámerikanizmust, szlovakizmust, hungarofóbiát, újkapzsiságot, öregökörséget. persze a kínálatban a drága nedűnek nyoma sem volt már rég…..

Ti kedvesek-kedvetlenek- a világ így alakul amikor az ostobaság alkot. A táncoslábú tűztündért megerőszakolták és kifeszítették a falra.      

Akkor a szememmel a szögről levettem őt, s azóta itt hordom, hátha meghallja valaki, ahogy túlélve a lehetetlent igazgyöngyöt énekel –a pohárban amikor az a gyöngy az aszúból kirepül-,hogy fájdalmat énekel- a borásznak annyi görnyedése az a nedű miatt, s a már soha be nem teljesülő szerelmet énekel –az aszú íze az,amikor tüzével egyszer belénk száll, s örökké bennünk is marad.

Tengerek mélyéről hoznak fel több száz éves borokat, és vagyonokat kérnek s-adnak érte.

Én a tokajit nem a tengerből hozom – hanem hozom az e r ő k  e r é b ő l – pillanatnyi ifjúságból, ráncos szőlőszem-öregasszony igazából  – a történelemből, s az élet vize- szerelemből hozom.

Ennyit ad ő – a szépség, s csak azt kéri, halljuk meg bennünk őt  önmagunkat.

A Tokaji – magyarok – mi vagyunk.

Sz. T.

Szeretettel várunk Az ég szerelmére című szólókoncertre március 18-án Budapesten a Nemzeti Színházban!

JEGYVÁSÁRLÁS

A blog about Wordpress design, development , Software and inspiration Largest Online Shopping and Fashion Network