Szarka Tamás: Az éneklő Tokaji
Pozsonyban történt az eset. A belváros legkellős közepén a Duna-part, a koronázó templom és a Koméniusz egyetem örökké dobogó háromszögében, ahol száz évekig magyarok, szlovákok és németek köszöngettek egymásnak, viharokban csak halkan, szélcsendben hangosabban, mint embereknél ez már szokás.
Életem első lemezét egy ottani pici stúdióban játszottam föl, a stúdióval szemben egy kicsi, párasztalos – de jól látható – sarki ivónak, bárnak, kávézónak olyan bájos keveréke, amit csak Közép-Európában látni. Életünk első stúdióóráitól kábultan ide minden nap bementünk megfelelően fontosnak, fáradtnak és elhivatottnak érezvén magunk – egy pohár italra, nedűre, mert a hely neve bizony nem volt más, mint szép magyarsággal és méltósággal kiírva – Tokaj. Mátyusföldi falvakban akkortájt a szót is – tokaji aszú – alig lehetett hallani, mint ahogy ritkán mondták hogy mennyország, igazság vagy hogy vérarany. Ezeket a dolgokat nem igen emlegettük. Elég volt a tudat is, hogy valószinűleg valahol létezhetnek. És most feltűnik előttünk itt Pozsonyban, érezni az illatát, s már-már megérinthe
Igen, itt lehetett az egész városban finom talpas poharakban, palackból kimérve tokaji aszút kapni – ott a megsavanyodott szocializmusban – 21 évesen – karvastagságú vassorompók közé szorulva – nekünk mégis kerek volt ez a kicsi világ.
Aztán elzúgott egy nálunk „bársonyosnak” nevezett forradalom – bár a bársonyt azóta majomhordák rabolták visítva, s alommá tépték a kutyák.
Majd éveken át végigtjátszottuk Szlovákiát, találkozva közben
S aztán megint arra vetődtem, oda, arra a Pozsonybelvárosi sarokra és eszembe ötlött – annyi fájdalmas csókot és büszke sebet begyűjtvén- megérdemlem A NEDŰT, ami sebet és csókot úgy összebékít, mint harcoló szerelmeseket az ima.
Felnéztem, és a villám belémszaladt –a jólismert ajtó fölött a Tokaj feliratról levágták a T betűt –s a J betűt Y-ra cserélték. Így lett végül a Tokajból, OKAY -azaz oké,egyetlen kurta szóba sűrítve ámerikanizmust, szlovakizmust, hungarofóbiát, újkapzsiságot, öregökörséget. persze a kínálatban a drága nedűnek nyoma sem volt már rég…..
Ti kedvesek-kedvetlenek- a világ így alakul amikor az ostobaság alkot. A táncoslábú tűztündért megerőszakolták és kifeszítették a falra.
Akkor a szememmel a szögről levettem őt, s azóta itt hordom, hátha meghallja valaki, ahogy túlélve a lehetetlent igazgyöngyöt énekel –a pohárban amikor az a gyöngy az aszúból kirepül-,hogy fájdalmat énekel- a borásznak annyi görnyedése az a nedű miatt, s a már soha be nem teljesülő szerelmet énekel –az aszú íze az,amikor tüzével egyszer belénk száll, s örökké bennünk is marad.
Tengerek mélyéről hoznak fel több száz éves borokat, és vagyonokat kérnek s-adnak érte.
Én a tokajit nem a tengerből hozom – hanem hozom az e r ő k e r é b ő l – pillanatnyi ifjúságból, ráncos szőlőszem-öregasszony igazából – a történelemből, s az élet vize- szerelemből hozom.
Ennyit ad ő – a szépség, s csak azt kéri, halljuk meg bennünk őt – önmagunkat.
A Tokaji – magyarok – mi vagyunk.
Sz. T.
Szeretettel várunk Az ég szerelmére című szólókoncertre március 18-án Budapesten a Nemzeti Színházban!
Nagyon megkapó a stílus, szomorús-bús magyar.
Egy 50 éves magyar-történelem szakos tanárt már kevés dolog döbbenti meg.Mégis hihetetlen tapasztalat volt nekem, Balaton környéki embernek Szlovákiában járva,hogy nemhogy magyarul, de angolul, németül sem akarnak érteni, beszélni derék szlovák embertársaink nagyjából a magyar határtól északra úgy 20 km-re.( Kassán sem!) Az azért egy EU tagállamban mégis furcsa, hogy mondjuk egy étterem ételkiírása elvárja a külföldi turistától, hogy szlovákul értsen.Máshol ezt turistacsalogatónak használják. De úgy tűnik, Szlovákia nem akar turistákat…vendégeket, maximum nézelődőket.
SZIVEMBŐL SZÓLSZ TESTVÉR….!
Nagyapám,aki Öregrévben élt 9 tsestvérével együtt sokszor beszélt nekünk Pozsonyról és az erdészlakról. Anyja német apja magyar erdész volt és hazafiaknak nevelte Őket. Ezt adta nekünk unokáknak is tovább.